VidiShop molvidi.hu Alba Liga
2018. Július 07. 11:26  -  Wéninger Ákos   -   Fotó: totalfootball
Örmény sporttárs vezeti a keddi BL-meccsünket

A 37 éves játékvezető korábban még sosem vezetett magyar klubcsapatnak mérkőzést.

Kedden 18 órakor kerül Luxemburgban megrendezésre az F91 Dudelange - MOL Vidi FC BL-selejtező, melynek játékvezetője az örmény Zaven Hovhannisyan lesz. 2009 óta alkalmazza őt az UEFA – főként Európa-liga-selejtezőkön és Ifjúsági BL-találkozókon fújta a sípot, míg magyar klubcsapat összecsapását még sohasem vezette. A 2010-es, magyar–bosnyák U21-es Európa-bajnoki selejtezőn (0–0) partjelzőként ténykedett. Októberben ő vezette a Málta–Litvánia (1–1) világbajnoki selejtezőt. Érdekesség, hogy a statisztikai adatok szerint UEFA-mérkőzéseken még egyszer sem adott piros lapot. Szintén a statisztikai adatok árulkodnak arról is, hogy a jövő keddi lesz az első mérkőzése játékvezetőként a Bajnokok Ligájában, korábban csak az EL-ben vezetett mérkőzéseket.

Zaven Hovhannisyan két asszisztense, valamint a negyedik számú játékvezető is Örményországból érkezik.

MOL Vidi FC - Minden jog fenntartva
A webhely cookie-k segítségével nyújtja a szolgáltatásokat, szabja személyre a hirdetéseket és elemzi a forgalmat. Emellett a felhasználási adatokhoz a Google is hozzáférhet. A webhely használatával elfogadja a cookie-k használatát. További részletek