VidiShop molvidi.hu Alba Liga
2018. Július 11. 10:00  -  Guber Péter   -   Fotó: molvidi.hu
INTERJÚ
Fiola Attila: "Igyekszünk kijavítani a hibákat"

A luxemburgi mérkőzést végigjátszó hátvéd reméli, a mostani tapasztalatokat fel tudjuk használni a visszavágón.

A MOL Vidi FC 1-1-es döntetlent ért el a 2018-19-es idény első tétmérkőzésén, Luxemburgban. A lefújást követően a találkozót végigjátszó Fiola Attila nyilatkozott a molvidi.hu-nak.

"Nehéz volt felkészülnünk az összecsapásra, hiszen ellenfelünk tíz új játékost is szerződtetett a felkészülési időszakban, akiket együtt még nem igazán láttunk játszani. Igyekeztünk megtenni minden tőlünk telhetőt, az első félidőben kontrolláltuk az összecsapást, az előny is nálunk volt, a másodikra viszont valami történt, több lehetőségük is akadt, feljebb jöttek a hazaiak. Kapusunknak több védést is be kellett mutatnia, illetve nekünk, védőknek is sok dolga akadt. A jövő hétre a most szerzett tapasztalatokat igyekszünk felhasználni és kijavítani a hibákat, reméljük, ez sikerül és minél magabiztosabban lépünk a Bajnokok Ligája második selejtezőkörébe!" - fogalmazott Fiola Attila.

MOL Vidi FC - Minden jog fenntartva
A webhely cookie-k segítségével nyújtja a szolgáltatásokat, szabja személyre a hirdetéseket és elemzi a forgalmat. Emellett a felhasználási adatokhoz a Google is hozzáférhet. A webhely használatával elfogadja a cookie-k használatát. További részletek