VidiShop molvidi.hu Alba Liga
2010. Június 29. 12:29  -  Dénes András
Győrben kezdjük az Európa Liga-sorozatot

Győrben, az ETO Parkban fogadja a Videoton FC az UEFA Európa Liga 2. selejtezőkörének első mérkőzésén az NK Maribort.

Kockázatot vállalt a Videoton FC, amikor nyáron a játéktér felújításába, a gyepszőnyeg teljes cseréjébe fogott, hiszen a csapat számára azzal, hogy kiharcolta a nemzetközi kupaindulás lehetőségét, - hál’ Istennek – a szokottnál korábban kezdődik az új szezon. Nem volt azonban választásunk, miután a gyepszőnyeg minősége nem csak a nemzetközi kupaküzdelmekre, de a „sima” hazai meccsekre is alkalmatlan volt már.
Klubunk igyekezett a legnagyobb gondossággal eljárni, ebben partnerünk volt a pálya felújítását végző kivitelező cég is – egy valamivel nem kalkulálhattunk, a katasztrofális időjárással, a sok éves átlagnál jelentősen több csapadékkal.
Bár még mindig van arra remény, hogy július 15-én mérkőzést játszhatnánk a centerpályán, miután az UEFA számára ma véglegesen meg kell jelölnünk a helyszínt, a biztosat kellett választani. A kivitelező nem tudott garanciát adni arra, hogy időben, rendben elkészül a gyepszőnyeg, ezért klubunk úgy döntött, Győrben rendezi meg a mérkőzést, nem kockáztatva azt, hogy esetleg két szék között a pad alá essünk.
A döntés egyetlen mérkőzésre szól, a remélt további Európa Liga-meccseket és a bajnokikat természetesen a Sóstói Stadionban rendezi majd klubunk.
A Videoton FC természetesen igyekszik mindent megtenni azért, hogy minél több szurkolónk, minél jobb feltételekkel láthassa az Európa Liga sorozat első felvonását.
 

MOL Vidi FC - Minden jog fenntartva
A webhely cookie-k segítségével nyújtja a szolgáltatásokat, szabja személyre a hirdetéseket és elemzi a forgalmat. Emellett a felhasználási adatokhoz a Google is hozzáférhet. A webhely használatával elfogadja a cookie-k használatát. További részletek