VidiShop molvidi.hu Alba Liga
2012. Szeptember 19. 21:00  -  Acsai N. Ferenc   -   Fotó: vidi.hu
GENK - VIDEOTON FC
"Jó teljesítményre és jó eredményre készülünk"

Vezetőedzőnk, Paulo Sousa és középpályásunk, Tóth Balázs beszéltek a mérkőzésről szerda este a sajtó képviselői előtt.

"Attól függetlenül, hogy nagy hangsúlyt fektettünk a védekezésre és a kontrákra az elmúlt mérkőzéseken, annál azért összetettebb játék a futball, mint ez a két eleme. Nagy elismerés a belga kollégától, hogy megdicsérte a csapat védekezését, nagy munka van abban, hogy ilyen szinten teljesítünk, de emellett támadásban is az a célunk, hogy minél jobbak legyünk. Nagyon szerettünk volna az Európa Liga csoportkörébe eljutni és most élvezni akarjuk, hogy itt vagyunk és ilyen jó ellenfelekkel játszhatunk, mint a Genk. A korábbi, Gent elleni mérkőzésekkel nem lehet összehasonlítani a holnapit, mert a Genk a legtöbb dologban előrébb tart, mint korábbi ellenfelünk. A hétvégén ugyan csak döntetlent játszottak a belga bajnokságban, de kitűnő támadásokat vezettek, egyszerűen nem volt szerencséjük. Ismerjük az erősségeiket, a gyengeségeiket, ahogy ők is a mi hibáinkat és erényeinket. Jó teljesítményre és jó eredményre készülünk holnap. Biztos vagyok abban, hogy remek hangulatú mérkőzés lesz. Mi is folyamatosan azon dolgozunk, hogy időről időre minél több szurkoló előtt játszhassunk. Otthon Székesfehérváron, de egész Magyarországon is óriási a lelkesedés a csapat iránt, ami rendkívüli módon ösztönöz bennünket" - nyilatkozta Paulo Sousa.

"Nagyon jó érzés újra itt lenni, hiszen három szép és sikeres évet töltöttem a csapatnál korábban, de nem hiszem, hogy a közönség különleges fogadtatásban részesít majd engem. Minden csapat életében sokat jelent, ha a legmagasabb szinten játszhat, márpedig tavaly a Genk a Bajnokok Ligájában szerepelhetett. Az biztos, hogy nagyon jó hangulatú meccset fogunk velük játszani.

Jó tapasztalatszerzés volt ez nekik, nekünk pedig nagyon jó erőfelmérő lesz, hogy velük és a többi kiváló együttessel mire megyünk idén az Európa Ligában. Követem a genki csapat teljesítményét, eredményeit azóta is, hogy eljöttem, így azt is tudom, hogy a keret jelentősen kicserélődött azóta, hogy itt szerepeltem" - mondta Tóth Balázs a szerda esti sajtótájékoztatón.

CÍMKÉK
edző játékos sajtótájékoztató Tóth Balázs Paulo Sousa 2012-2013 UEFA Európa Liga K.R.C. Genk - Videoton FC
Hírek
MOL Vidi FC - Minden jog fenntartva
A webhely cookie-k segítségével nyújtja a szolgáltatásokat, szabja személyre a hirdetéseket és elemzi a forgalmat. Emellett a felhasználási adatokhoz a Google is hozzáférhet. A webhely használatával elfogadja a cookie-k használatát. További részletek