VidiShop molvidi.hu Alba Liga
2017. Január 12. 08:00  -  Wéninger Ákos   -   Fotó: Peka Roland / vidi.hu
Késedi Gábor: "Örömmel fogadtam a Vidi megkeresését tavaly nyáron"

Csapatunk vezető videóelemzőjével beszélgettünk a munkájáról, a válogatottról, a Vidiről, és arról is, mennyire adnak a statisztikai adatok valós képet a labdarúgók pályán nyújtott teljesítményéről.

- Évek óta vezető videóelemzőként dolgozol, korábban a magyar válogatott mellett, tavaly nyár óta pedig itt a Vidinél. Hogy döntötted el, hogy a futballnak ezen a speciális területén szeretnél dolgozni?

Természetesen nem úgy készültem, hogy videóelemző leszek, hiszen Magyarországon egészen addig, amíg én bele nem csöppentem ebbe az egészbe, addig nem is nagyon volt olyan szakember, aki csak és kizárólag ezzel foglalkozott volna. A Vasasnál utánpótlás-edzőként kezdtem el dolgozni annak idején. Nagyon sok olyan játékosnak voltam az edzője Angyalföldön, akik most megnehezítik a dolgunkat a bajnoki címért folytatott küzdelemben, hiszen többek közt Berecz Zsombor és Vida Máté is a játékosom volt. 2010 környékén kezdtem el edzőként azon gondolkodni, hogy milyen eszközök állnak a rendelkezésemre annak érdekében, hogy vizuálisan is meg tudjam mutatni a fiataloknak, hogy hol hibáztak az előző mérkőzésen, vagy éppen mire készüljenek fel a következő ellenfelet illetően. Ugyanebben az időben vettem fel a kapcsolatot egy külsős céggel, és ekkortól kezdtük rögzíteni a Vasas utánpótlás-meccseit két kamerával oly módon, hogy egyszerre indítottuk a felvételt az egyik kapu mögül, illetve a pálya széléről. Ez teljesen saját elgondolás volt, nem igazán volt előttem olyan példa, amit követni, vagy másolni tudtam volna. Most, hogy az elmúlt évek során sikerült elég mélyre ásnom magam ebben a szakterületben, úgy értékelem, hogy akkortájt nem volt annyira rossz gondolat, hogy ilyen úton próbáltunk elindulni. A két videót a külsős cég úgy kapcsolta össze, hogy mi osztott képernyőn, két különböző kameraállásból, de pont ugyanazt a pillanatot láthattuk. A következő kihívás az volt számomra, hogy ezeket a mérkőzés-felvételeket meg kellett volna vágni, de abban az időben profi szerkesztőprogram még nem állt a rendelkezésemre, ezért kőkorszaki módszert kellett alkalmaznom: fogtam egy A4-es lapot meg egy tollat, és feljegyeztem, hány perc hány másodpercnél történtek olyan események, amelyeket meg kell mutatni a csapatnak. Elég időigényes munka volt, nem ritkán 8-9 A4-es lapot is tele írtam. Itt azonban még nem volt vége, hiszen a következő bökkenő az volt, hogy mindezt hogyan lehet úgy bemutatni a játékosoknak, hogy ne unják magukat halálra 15-20 perc elteltével. Rá kellett jönnöm, hogy ez eszméletlenül sok időt vesz igénybe, és ugye emellett még edzést kellett tartani, azokra mindig felkészülni, szóval egy idő után válaszút elé érkeztem, és ekkor fogalmazódott meg bennem, hogy melyik úton is szeretnék tovább haladni.

Közben elkezdtem írni mérkőzés-elemzéseket angol nyelven egy angol nyelvű futballszakmai-honlapnak, amit két barátom működtet még a mai napig is, és ekkor a véletlennek, a szerencsének, és három embernek, Sztancsik Tamásnak, Bartos Zoltánnak – akik láttak az általam kidolgozott munkában fantáziát – valamint az MLSZ főtitkárának, Vági Mártonnak köszönhetően az MLSZ kötelékébe kerültem. Itt az első komolyabb munkám az U19-es Eb volt, Mészöly Géza akkori szövetségi edzőnek igyekeztem legjobb tudásom szerint segíteni. Ezt követően szinte az összes olyan edzővel együtt dolgoztam, akik a korosztályos válogatottakat irányították az elmúlt 2-3 évben. Róth Antalnak például nagyon sokat köszönhetek, egy kiváló szakembert, és nagyszerű embert ismertem meg a személyében. A következő lépcsőfok a felnőtt válogatott volt, ahol Dárdai Pállal dolgoztam először együtt, majd később Bernd Storck segítője lettem. Palit régebbről ismertem, együtt jártunk az UEFA „A" licences tanfolyamra, így nagyon gyorsan megtaláltuk a közös hangot. Bernd Storcknak pedig megpróbáltam a lehető legjobban segíteni a selejtező-sorozat második szakaszában és az Eb-n is. A nemzeti csapatnál olyan emberekkel dolgozhattam együtt – gondolok itt Szabics Imrére vagy éppen Szélesi Zoltánra – akiket korábban a TV-ben láthattam játékosként, és akiket mindig is sokra tartottam. Most pedig Henning Berggel, Pető Tomival és Brockhauser Istvánnal van szerencsém együtt dolgozni, ami komoly megtiszteltetés számomra. Gyerekként én is profi labdarúgó akartam lenni, végül az én hibám is volt, de ezt az álmomat nem sikerült maradéktalanul megvalósítani. Ugyanakkor hálás vagyok azért a sorsnak, hogy mind a válogatottnál, mind pedig itt a Vidinél, nem csak kiváló szakmai stábbal, de nagyszerű labdarúgókkal is együtt dolgozhattam és dolgozhatok a mai napig. Azokkal, akik az ország legjobbjai!

- Nehéz volt meghoznod a döntést, hogy végül nem az edzői pályát választottad, ahol te irányítasz, te meccselsz, hanem videóelemzőként dolgozol tovább?

Voltak olyan ambícióim, hogy NB I-es edző legyek, de egy valamit tisztán kell látnia minden embernek, ez pedig nem más, mint a gyengeségei. Úgy érzem, hogy jó stratégiai látásmódom van, korszerű edzéseket tudok tartani, könnyen kommunikálok a játékosokkal, de volt egy igen komoly hátrányom: nem állt rendelkezésemre az a mentális erő és stressztűrő-képesség, ami szerintem nagyon fontos egy vezetőedző életében.

- Mennyiben más a feladatod itt a Vidinél, ahol napi szinten zajlik a munka, mint a válogatottnál volt?

A legfontosabb különbség éppen az, hogy egy klubcsapatnál napi szintű munkáról beszélhetünk. Ezzel szemben a válogatottnál az volt a rendszer, hogy időközönként beköltöztünk 1-2 hétre az edzőtáborba, olyankor távol volt az ember a családjától, de a munkavégzés tempója mégsem dinamikus. Rengeteg feladatom volt, de ezek nem voltak változatosak. Egy klubcsapatnál viszont minden héten mérkőzés van, ezáltal a munka is sokkal pörgősebb. Korábban nem volt alkalmam megtapasztalni azt, hogy ebben a pozícióban milyen is egy klubcsapat szakmai stábjához tartozni. Ez egy teljesen újfajta kihívás volt számomra, ezért örömmel fogadtam el a Vidi megkeresését tavaly nyáron, hiszen már vágytam ezekre az új kihívásokra. Sokszor elmondtam azt, hogy nemzetközi szinten már teljesen bevett szokás az, hogy az utánpótlás csapatok mellett is dolgoznak videóelemzők. Ezzel szemben a mi 12 csapatos NB I-es bajnokságunkban még nincs mindegyik együttes szakmai stábjában videóelemző, vagyis ezen a téren igen komoly lemaradásunk van. A legfontosabb feladatom kiszolgálni a vezetőedző igényeit és elképzeléseit. Emellett segítem a stáb többi tagját és a játékosok egyéni kéréseit is teljesítem. Feltérképezem az aktuális ellenfeleket egyénileg és csapatszinten is. A saját mérkőzéseinket is kielemzem a stáb útmutatása alapján, adatokat gyűjtök a csapatról és adatbázist, valamint videóbázist készítek.

- Itt az edzőtábor ideje alatt miben különbözik a munkád ahhoz képest, amikor otthon dolgozol szezon közben?

Most ugye még nincsenek tétmérkőzéseink, vagyis nem kell ellenfeleket elemeznem. Nemsokára a szakmai stáb értékelni fogja az első 19 forduló alapján a játékosok teljesítményét, mindenkit egyenként. Nekem most az a fő feladatom, hogy az eddig lejátszott bajnokijaink felvételeiből, a megadott szempontok alapján, minden játékosnak az eredményeit összegyűjtsem. Nyár óta töménytelen mennyiségű videó halmozódott fel, és most van időm arra, hogy ezeket rendszerezzem, hogyha bármit elő kell keresnem, akkor az pillanatok alatt a szakmai stáb rendelkezésére álljon. Ezenkívül még két komolyabb projekten dolgozunk. Készül egy nagy adatbázis, amiben a Vidivel kapcsolatos összes fontos adat megtalálható lesz, illetve a szakmai stáb részére – belső használatra – egy „best of Vidi" anyagot is összeállítunk. Ennek az a lényege, hogy bemutassuk, hogyan és miképpen szeretnénk, hogy kinézzen a futballunk. Mik azok, amiket nagyon jól csináltunk ősszel, és mik azok, amiket kevésbé.

- A labdarúgók teljesítménye – összehasonlítva mondjuk a baseball-játékosokéval - mennyire kézzelfogható a statisztikai adatok alapján?

Úgy gondolom, a baseballban jóval kevesebb változó van, mint a labdarúgásban. Egy dobó- vagy ütő játékos könnyebben megfogható számok alapján, mint egy futballista. Amikor pusztán a számok alapján próbálnak meg értékelni labdarúgókat, az azért veszélyes, mert nem tudják az újságírók, hogy az adott játékost, az adott mérkőzésre milyen taktikai utasítással küldte pályára az adott csapat vezetőedzője. Szerintem sokszor hamis képet kapunk akkor, ha csak és kizárólag néhány statisztikai adat alapján próbálják meg értékelni a futballistákat. Az InStat hatalmas segítséget nyújt a munkámban, hihetetlenül sokat segít nekünk. Ugyanakkor az újságírók - akik ezeket a számokat úgy próbálják meg értelmezni, hogy közben az adott klub szakmai életébe még csak egy icipicit sem látnak bele – néhány statisztikai szám alapján azt írják, hogy ez a labdarúgó nem teljesített jól, vagy éppen azt a következtetést vonják le, hogy ez a labdarúgó nyújtotta a legjobb teljesítményt. Van arra példa, nem is egy esetben, amikor ez az értékelés bejön, de sajnos arra is volt példa, amikor az újságírók, akik ezeket az adatokat a nagy nyilvánosság előtt megpróbálták értékelni, nagyon csúnyán belerúgtak egy-egy játékosba ok nélkül. Lehúznak olyan labdarúgókat, akik nem biztos, hogy jól vannak értékelve csak pusztán kizárólag a számok alapján. Egy 100x65 méteres pályán a játékos embertelen mennyiségű mozgássorozatot végez el, rengeteg döntéshelyzetben kell nagyon rövid idő alatt reagálnia, pusztán csak 10-12 szám alapján megalkotni róla egy képet szerintem nem korrekt dolog.

- Véleményed szerint – figyelembe véve az eddigi játékos-mozgásokat az NB I-ben – tavasszal melyik együttessel vívhatjuk a legnagyobb harcot a bajnoki címért való küzdelemben?

Soha az életemben nem néztem le egyetlen ellenfelünket sem, és erről most sincs szó, de véleményem szerint tavasszal a Vidi legnagyobb ellenfele saját maga lehet. Láttam ezt a csapatot bizonyos játékhelyzetekben nagyon-nagyon jól teljesíteni, ha ezt a srácok még egy picit magasabb szintre tudják emelni, akkor biztos vagyok benne, hogy az összes ellenfelünket le tudjuk győzni.
 

MOL Vidi FC - Minden jog fenntartva
A webhely cookie-k segítségével nyújtja a szolgáltatásokat, szabja személyre a hirdetéseket és elemzi a forgalmat. Emellett a felhasználási adatokhoz a Google is hozzáférhet. A webhely használatával elfogadja a cookie-k használatát. További részletek