VidiShop molvidi.hu Alba Liga
2018. Március 10. 22:22  -  Guber Péter   -   Fotó: vidi.hu
INTERJÚ
Stopira: "A kemény munka volt a kulcs"

Balhátvédünk szerint az történt a pályán a DVTK ellen, amit elterveztünk.

Csapatunk az OTP Bank Liga 22. fordulójában már az első félidőben kétgólos előnyhöz jutva végül 4-1-es győzelmet aratott a DVTK ellen. A találkozó során rengeteg veszélyes helyzetet alakítottunk ki szögletek után, ebben pedig élen járt balhátvédünk, Stopira, aki a vidi.hu-nak nyilatkozott a lefújást követően.

"Tudtuk, hogy a Diósgyőrnek erős csapata van, de igyekeztünk nem velük, csak magunkkal foglalkozni. Arra koncentráltunk, hogy a saját utunkat járjuk, a saját játékunkat játsszuk. Szerencsére pontosan az történt, amit elterveztünk és megérdemelt győzelmet arattunk. Ennek kulcsa ma a kemény munka volt, sokat futottunk, mindig ott tudtunk lenni, ahol kellett, a góljaink is így születtek. Tulajdonképpen a mai sikeres pontrúgásaink is ennek tudhatók be, így az én helyzeteim is. Az edzéseken rengeteget gyakoroltuk ezeket a szituációkat, hogy a bajnokikon hasznot húzzunk belőlük. Nagyon örülök, hogy sikerült megszerezni a három pontot, így tartjuk a lépést a Ferencvárossal" - fogalmazott Stopira.

Megvan már a jegy az Európa Liga csoportkörre? Jegyinformációk itt!
 
MOL Vidi FC - Minden jog fenntartva
A webhely cookie-k segítségével nyújtja a szolgáltatásokat, szabja személyre a hirdetéseket és elemzi a forgalmat. Emellett a felhasználási adatokhoz a Google is hozzáférhet. A webhely használatával elfogadja a cookie-k használatát. További részletek