VidiShop molvidi.hu Alba Liga
2018. Szeptember 03. 10:00  -  Guber Péter   -   Fotó: molvidi.hu
INTERJÚ
Boban Nikolov: "Végig hittünk magunkban"

Macedón válogatott középpályásunk szerint győzelmet érdemeltünk volna.

A MOL Vidi FC az OTP Bank Liga 2017-18-as kiírásának ezüstérmese, a Ferencvárosi TC ellen kétgólos hátrányból felállva döntetlent játszott az Üllői úton - sőt, a hajrában a 3 pont megszerzésére is volt esélyünk. A lefújást követően a meccset végigjátszó Boban Nikolov nyilatkozott a molvidi.hu-nak.

"Nagyon jól játszottunk, ezt még a 2-2-es végeredmény sem tükrözi igazán, hiszen megérdemeltük volna, hogy nyerjünk. A semmiből lőtt két gólt a Ferencváros, mindössze két helyzetük volt a találkozó folyamán, de ilyen a futball. Annak azért természetesen örülhetünk, hogy felálltunk 2-0 után, ismét megmutatta a csapat, milyen fából faragták. Végig hittünk magunkban. Az első félidő hajrájában sikerült gólt szereznem, de számomra nem fontos, ki eredményes egy-egy akció végén, a lényeg, hogy nyerjünk. A szünetben elhatároztuk, hogy a korábbinál is nagyobb energiákat mozgósítunk majd, mert éreztük, hogy mi vagyunk az erősebb együttes a pályán - sajnos a jobbik fél nem mindig kerekedik felül. Elkövettünk néhány kisebb hibát, egy ilyenből született a 30 méteres hazai találat is, de ezek benne vannak a fociban. Egy ilyen vérbeli rangadó után továbbra is éles harcban vagyunk a bajnoki címért, lépésről lépésre kell gondolkodnunk, hogy elsőként fussunk be. Történelmet akarunk írni az Európa Ligában és az NB I-ben is!" - fogalmazott macedón válogatott középpályásunk.

CÍMKÉK
Boban Nikolov 2018-2019 OTP Bank Liga NB I Ferencvárosi TC - MOL Vidi FC
Hírek
MOL Vidi FC - Minden jog fenntartva
A webhely cookie-k segítségével nyújtja a szolgáltatásokat, szabja személyre a hirdetéseket és elemzi a forgalmat. Emellett a felhasználási adatokhoz a Google is hozzáférhet. A webhely használatával elfogadja a cookie-k használatát. További részletek