VidiShop molvidi.hu Alba Liga
2018. November 09. 10:00  -  Guber Péter   -   Fotó: molvidi.hu
EURÓPA LIGA
Újabb koefficiens-ponttal gazdagodott a Vidi

A PAOK elleni második győzelemmel együttesünk a szezonban négy, az elmúlt öt évben összességében nyolc pontnál jár.

A MOL Vidi FC újabb óriási sikert aratott az Európa Ligában, miután másodszor is legyőzte az előzetesen jóval esélyesebbnek tartott PAOK FC-t az L csoportban. Az 1-0-s győzelem hozománya azonban nemcsak a három pont, hanem egy újabb egység a koefficiens-pontszámunkhoz.

Számtan

Klubunk a 2018-as nyarat 4,25-ös UEFA-együtthatóval játszotta végig, ebből 2019-20-ra már csak 4 maradt volna, mivel a 2013-14-es idény legközelebb már nem számít bele az értékelésbe. A szezon során azonban a Vidi elérte az EL-csoportkört, amivel 3 pontot gyűjtöttünk és 7-re növeltük az összegünket.

A csoportkör során minden egyes győzelem újabb 2 pontot, minden döntetlen újabb 1 egységet jelent, de csak azután, hogy átléptük a csoportkörért egyébként is kapható 3 pontos határt. Mivel a MOL Vidi FC immáron két sikerrel áll az Európa Ligában, összesen 4 pontot szereztünk 2018-19-ben, az ötéves periódusban pedig 8-nál járunk.

Viszonyításképpen: a 4,25-höz képest ezzel a 8 ponttal (ami természetesen a későbbiekben még tovább nőhet!) a 2018 nyári EL-selejtezőkben már nemcsak az első, hanem még a második körben is kiemelt lenne a Vidi.

CÍMKÉK
2018-2019 UEFA Európa Liga Vidi FC - PAOK FC
Hírek
MOL Vidi FC - Minden jog fenntartva
A webhely cookie-k segítségével nyújtja a szolgáltatásokat, szabja személyre a hirdetéseket és elemzi a forgalmat. Emellett a felhasználási adatokhoz a Google is hozzáférhet. A webhely használatával elfogadja a cookie-k használatát. További részletek