VidiShop molvidi.hu Alba Liga
2019. Március 15. 08:36  -  Guber Péter   -   Fotó: molvidi.hu
ELLENFÉL-LES
A középmezőnyben szereplő Mezőkövesd látogat a MOL Aréna Sóstóba szombaton

8 győzelem, 8 döntetlen és 8 vereség eddig a matyóföldiek mérlege.

Az OTP Bank Liga jelenlegi 6. helyezettje, a Mezőkövesd Zsóry FC látogat a MOL Aréna Sóstóba szombaton. A találkozó 17 órakor kezdődik.

Az eredmények változatossága kiváló összhangban áll a tabellán elfoglalt helyezéssel a Mezőkövesd esetében, hiszen a matyóföldiek teljesen kiegyenlített mérleggel rendelkeznek: 8 győzelem mellett 8 döntetlent játszottak és 8 vereséget szenvedtek el eddig a 2018-19-es kiírásban - ez pedig éppen a középmezőnybe, a 6. pozícióba sorolja őket.

Kuttor Attila tanítványai 2019-ben is rapszodikusnak mondhatók, hiszen a Haladás és a Paks megverése mellett egy-egy Kisvárda, illetve DVTK elleni döntetlenekkel, valamint a DVSC és az MTK elleni vereségekkel áll össze az idei eredménysoruk.

A Magyar Kupában a negyeddöntő küzdelmeiben is érdekeltek, miután a nyolcaddöntőben egy 91. perces Koszta-góllal kerekedtek a Haladás fölé, két meccsen 1-0-s összesítéssel kiejtve az NB I-es sereghajtókat. A Mezőkövesd múlt szombaton Kinyik, kedden, a kupában pedig Zsóri góljával kapott ki a Debreceni VSC-től, a két meccs között sort cserélt Kuttor Attila.

A téli igazolások közül Pekárnak (Nyíregyháza) és Bertusnak (Paks) jutott eddig komolyabb szerep, ők együtt összesen 12 bajnokiból 11-szer kezdtek, míg a Ferencvárostól megszerzett, Achilles-sérülésből felépülő Moutari még csak kétszer állt be csereként. A február 20-án érkezett Eperjesi (Diósgyőr) és Dragóner Attila fia, Filip (Nyíregyháza) elsősorban a kupában játszottak eddig.

A távozók – Szakály Dénes (Siófok), a Vidi-nevelésű Varjas-testvérek (mindketten kölcsönbe kerültek), Földi (Cegléd) és André Alves - az NB I-ben összesen csak 272 percet játszottak eddig, egyedül az azóta Kisvárdára igazolt védekező középpályásnak, Mevoungounak jutott komolyabb szerep.

A legtöbb játékperc annak a Pillár Róbertnek jutott, aki eddig még egyetlen percet sem hagyott ki az OTP Bank Liga idei kiírásában, de Vadnai Dániel is csak 127 minutumról hiányzott. A kulcsemberek közé sorolhatók a házi gólkirályok, az egyaránt nyolcgólos Stefan Drazic és Molnár Gábor. A kanadai táblázatot is a szerb vezeti (8+4), Molnár 8+3-mal áll, Koszta pedig 4+3-mal. A transfermarkt.de portál szerint a mezőkövesdi keret legértékesebbje Moutari (500 ezer euró), akit Molnár (450 ezer euró) követ.

Az InStat értékszámai szerint átlagban a Mezőkövesd legjobbja Molnár Gábor (254), Cseri 247-tel követi, Pillár 240-nel a 3. azok közül, akik elegendő mérkőzésszámmal rendelkeznek. Egy meccsen nyújtott remek teljesítményekkel is büszkélkedhetnek a matyóföldi labdarúgók, hiszen az egész bajnokság posztonkénti legjobb tíz pontszáma között 11-szer is szerepelnek.

Vadnai Dániel a jobb- és balhátvédeknél is ott van (előbbinél 7., utóbbinál 7. és 8. helyeken), Pillár és Szalai a középhátvédek között a 6. és 7., Cseri (aki a támadó középpályások közt is 9.) és Molnár G. (aki a csatárok között a 3. is) a jobb oldali középpályásoknál 3. és 5., Szeles a védekező középpályások között a 3., Drazic pedig 2. a csatárok között.

A forduló válogatottjaiba Pillár (négyszer), Dombó, Vadnai (háromszor), Cseri (háromszor), Szeles, Molnár G. (négyszer), Drazic (háromszor) és Szalai (kétszer) tudták beverekedni magukat.

Stefan Drazic a 23. és a 24. fordulóban nem játszhatott sérülése miatt, de a hétközi Magyar Kupa-meccsen már becserélte őt a vezetőedző. Iszlai Bence az 1. fordulóban szenvedett súlyos térdsérülést és szintén a héten láthatta őt azóta először a publikum, a DVSC ellen azonnal 90 percet kapott. Farkas Dániel a múlt heti bajnokin 5. sárga lapja miatti eltiltásból kifolyólag nem állt Kuttor Attila rendelkezésére, de a 25. fordulóban visszatérhet.

MOL Vidi FC - Minden jog fenntartva
A webhely cookie-k segítségével nyújtja a szolgáltatásokat, szabja személyre a hirdetéseket és elemzi a forgalmat. Emellett a felhasználási adatokhoz a Google is hozzáférhet. A webhely használatával elfogadja a cookie-k használatát. További részletek