EURÓPA LIGA

Bemutatjuk a KAA Gent csapatát

Bajnokok még nem voltak, ellenben belga kupát háromszor is nyertek és eljutottak kétszer az Intertotó-kupa döntőjéig.

A Vidi korábban még sosem találkozott belga csapattal a nemzetközi kupákban, a jövő héten csütörtökön, az Európa Liga 3. selejtezőkörének első mérkőzésén azonban a belga KAA Gent lesz csapatunk ellenfele. A kék-fehér csapat a luxemburgi Differdange 03 gárdáját búcsúztatta a második körben, 4-2-es összesítéssel. Az első meccsen idegenben nyertek 1-0-ra, viszont a visszavágón, Gentben a Differdange a 40. percben már 2-0-ra vezetett. Az első félidő végén és a második elején aztán a belgák felpörgették a játékot és végül megfordították a meccset.

A KAA Gent múltja és jelene

1864-ben alapították a csapatot. Belga bajnoki címet a 148 év alatt ugyan nem sikerült szerezniük, de a kupát már három alkalommal is elhódították, legutóbb 2010- (az elsőt még az 1954-55-ös bajnokságban).

Nemzetközi eredményeiket böngészve mindenképp említést érdemel, hogy 2006-ban és 2007-ben döntőt játszottak az Intertotó-kupában, azonban mindkétszer vesztettek. 2006-ban a Grasshopperstől kaptak ki összesítésben 3-2-re, míg egy évvel később a dán Aalborg BK győzte le őket hasonló arányban a két mérkőzésből álló fináléban.

A már korábban említett 2010-es bajnoki ezüstéremnek köszönhetően a Bajnokok Ligája harmadik selejtezőkörében indulhattak. Nem tartott sokáig a BL-szereplésük: a Dinamo Kijev összesítésben 6-1-re ütötte ki őket. Ez azonban nem jelentette azt, hogy búcsúztak is a nemzetközi kupától, hiszen az Európa Ligában folytathatták a küzdelmeket - nem is akárhogyan!

A 243 ezres Gent a Kelet-Flandriai tartomány legnagyobb települése és fővárosa. Jelentős kikötő és egyetemváros.

A rájátszásban a Feyenoord együttesét búcsúztatták (otthon 2-0-ás győzelem, idegenben 1-0-ás vereség) és bejutottak a csoportkörbe, ahol a Sporting, a Lille és a Levszki Szófia volt az ellenfelük. A hat meccsből hármat elveszítettek, egy döntetlen mellett kétszer nyertek, végül 7 pontot szerezve a Szófiát megelőzve a harmadik helyen végeztek csoportjukban. Érdekesség, hogy a legnagyobb arányú győzelmüket a csoportgyőztes Sporting ellen érték el, otthon győzték le a portugálokat 3-1-re, igaz, a legnagyobb verést szintén tőlük kapták, Portugáliában ugyanis 5-1-re nyert a lisszaboni csapat.

Akikre leginkább figyelni kell

Cesar Arzo: Ő a csapatkapitány, 26 éves belső védő, aki pályafutása során játszott a Villarrealban, a Valladolidban és a Recreativóban is.

Juan Alberto Andreu Alvarado, művésznevén Melli: A másik belső védő szintén spanyol, neki nem kevesebb, mint 177 meccse van a Betis színeiben. 28 éves és gyakorlatilag minden létező utánpótlás-válogatottban szerepelt. Pontrúgásoknál kifejezetten veszélyes, csütörtökön is betalált.

Bernd Thijs: Védekező középpályás, a csapat motorja, de viszonylag gólerős is. Már nem mai gyerek, 33 esztendős, viszont korábban volt belga válogatott is.

Christian Brüls: Netes források szerint ő a keret legértékesebb futballistája. Posztját tekintve leginkább szélső.

Ilombe Mboyo: 12 góllal ő volt a gárda legjobb góllövője az előző bajnoki idényben. A csütörtöki meccsen nem játszott.

Ibrahima Conté: Rá is érdemes lesz figyelni hátul, a 21 éves guineai támadó például betalált a luxemburgiak ellen is.

Magyar szálak

A csapat vezetőedzője az a norvég Trond Sollied, akinek a neve 2008 elején felvetődött, mint lehetséges magyar szövetségi kapitány. Az együttműködésből végül nem lett semmi, Erwin Koeman váltotta Várhidi Pétert a magyar válogatott élén.

A Vidi és a magyar válogatott korábbi kapusa, Petry Zsolt 1991 és 1995 között 118 meccsen védte a Gent kapuját, vagyis pályafutása során ebben a csapatban játszotta a legtöbb meccsét. (A második legtöbbet pedig a Vidiben, összesen 72 mérkőzésen szerepelt nálunk.)

(fotó: kaagent.be)

Szerző: Acsai N. Ferenc

További hírek