VidiShop molvidi.hu Alba Liga
SK Jenbach Végeredmény 0-6
Videoton FC
Barátságos, 2013-2014
Nyári felkészülés - 1. mérkőzés
2013.06.22., Szombat @ 18:00
Jenbach Stadion
150 néző
22 fok, felhős
0 Gól 0
0 Kapu felé tartó lövés 0
0 Tizenegyes 0
0 Szöglet 0
0 Sárga lap 0
0 Kiállítás 0
90.Vége, szép játékkal 6-0-ra nyertünk a Jenbach ellen.
87.GÓL!!
Tóth Balázs passzát követően Nikolics 17 méterről, kapásból nagy gólt lőtt.

84.Az elmúlt négy percben három lesgólt szereztünk. Vítor Gomes, Nikolics és Gyurcsó találtak be lesről rövid időn belül, a lelátóról úgy tűnt, az első két esetben jó ítéletet hozott a spori, Gyurcsó viszont mintha a védője mögül indult volna a passz pillanatában.
80.GÓL!
Stopira a bal szélről, szinte az alapvonalról, passzolt kapu elé, ahol érkezett Gyurcsó, és nagyon okosan, belsővel a hosszú sarokba passzolta a labdát.

79.Gyurcsó volt - jó értelembe véve - nagyon erőszakos, ennek eredménye pedig az lett, hogy a hazai térfélen labdát szerzett, majd játékba hozta Vítor Gomest, aki 24 méterről lőtt kapura, azonban a lövés célt tévesztett.
77.Szolnoki beadását Vítor Gomes fejelte az ötös sarkáról kapu mellé.
73.Zúg a "HAJRÁ VIDI" a lelátón, körülbelül 20-25 fehérvári drukker lehet a jenbachi stadionban.
69.GÓL!
Kovács szerzett a félpályánál labdát, majd óriási szólóba kezdett, végigszáguldott a hazai térfélen, majd csodálatosan ugratta ki Álvarezt, aki nem hibázott 8 méterről.

68.Elkezdett esni az eső, a vizes füvön pedig nagyon felgyorsul a labda - meglátjuk, mennyire fogja ez zavarni a csapatokat.
66.Kovács szép cselekkel került helyzetbe, éles szögből leadott lövését nagy bravúrral védte a jenbachi kapus.
65.Gyurcsó lőtt kapura 22 méterről, nem sokkal, de elkerülte a lövés a hazai kaput.
63.
 
60.Gyurcsó passzolt Nikolicsnak, aki 16 méterről, kapásból kapura lőtt, a hazai kapus szépen védett.
58.Gyurcsó ívelt kapu elé a bal szélről egy szabadrúgást, a labdát a hazai védőknek sikerült elfejelniük.
54.
 
52.Kovács játszott össze Álvarezzel, végül Kokó lőtt kapura, de lövését blokkolták, a labda Nikolics elé került, aki 6 méterről ha csak centikkel is, de kapu mellé lőtt.
50.
 
49.​GÓL!
Ebben a játékrészben sem kellett sokat várni az első gólra. Gyurcsó távolról, hatalmas erővel lőtt kapura, a labda a felső lécről Nikolics elé pattant, aki közelről nem hibázott.
46.Íme a második félidei csapatunk:
Tujvel - Szolnoki, Vinícius, Szekeres, Stopira - Tóth, V. Gomes - Gyurcsó, Kovács, Álvarez - Nikolics
45.Vége az első félidőnek.
44.Zsótér 23 méterről, ballal hatalmas erővel lőtt kapura, a labda a felső lécen csattant.
42.GÓL!
Ismét egy szép akció végén szereztünk gólt. Ezúttal Oliveira adott középre a jobb oldalról, Zsótér 7 méterről, kapásból gyönyörűen lőtt kapura, Lupeta 1 méterről még beleért a labdába, így az ő lábáról került az a kapuba, de úgy tűnt, hogy már Zsótér lövése után is gólba tart a labda.
39.Lupeta lőtt a 16-os sarkáról kapura, a lövést azonban szépen védte a jenbachi kapus.
34.Paraiba cselezett ki két védőt, majd 14 méterről kapura lőtt, lövésébe azonban belevetődött egy hazai védő, végül a kapusé lett a labda.
31.
 
28.Ismét Zsótér lőtt kapura egy távoli szabadrúgást, ezúttal magabiztosan védett a hazai kapus.
25.Uros Nikolics helyére Sándor György állt be.
24.Kemény, de sportszerű, férfias játék zajlik a pályán, a hazaiak meglepően bátran belemennek a párharcokba, igaz azok nagyrészt a mieink nyerik meg.
20.Kleinheisler jó 30 méterről lőtt kapura, a labda csupán centikkel ment fölé.
18.

17.A mérkőzés első szögletét Zsótér tekerte középre, és az előre húzódó Papp Máté 6 méterről, nagy erővel, alig fejelt kapu fölé.
14.Kézben tartjuk a mérkőzést, látszik, hogy mindent próbálnak a játékosok visszaadni azokból a taktikai elemekből, melyeket az elmúlt napok edzésein sokat gyakoroltak.
11.Ismét egy szép összjátékot láthattunk, ezúttal a jobb szélen. Zsótér szerzett erőszakosan labdát a félpályánál, majd indította Paraibat, aki egyből középre tekert, a fejelni készülő Lupeta elől az utolsó pillanatban fejelte el a labdát az egyik hazai védő.
8.Zsótér távoli, nagy erejű szabadrúgása okozott némi gondot a hazai kapusnak, végül azonban megszerezte a labdát.
5.
A helyszínen lévő Vidi-szurkolók már a harmadik percben egy szép gólnak örülhettek!
4.
 
3.GÓL!
Kleinheisler gyönyörűen, sarokkal hozta játékba a bal szélen Mamadut, aki egyből kapu elé tekert, ott érkezett Lupeta, és a kapuba fejelte a labdát!
2.Oliveira játszotta tisztára magát a jobb szélen, majd remek labdát adott Lupetanak, támadónk kicsit hosszan vette azonban azt át, így a hazaiak kapusa megszerezte a játékszert.
1.A hazaiak kezdték a meccset.
0.
0.

-1.Érkeznek a csapatok, a hazaiak sárga-feketében, mi pedig tiszta fehérben játszunk majd. A lelátón pedig hangosan zúg a "HAJRÁ VIDI" miközben a csapatok a pályára vonulnak.
-5.Sokan kíváncsiak Jenbachban a Vidire, körülbelül 150-en vannak a lelátón, köztük pedig vannak Vidi-drukkerek is - Vidi mezben!
-10.Íme a mai kezdőcsapatunk:

Pajovics - Oliveira, Caneira, Papp, Mamadu - Uros Nikolics, Moris Enete - Zsótér, Kleinheisler, Paraiba - Lupeta
-20.
Javában zajlik a bemelegítés.
-30.
Csapatunk játékosai is megérkeztek a stadionba és kapusaink már el is kezdték a bemelegítést.
-45.
A hazai csapat játékosai jókedvűen várják a meccset, mint elmondták, nagy élmény számukra, hogy egy ilyen neves együttes ellen léphetnek pályára, mint a Vidi, és igyekeznek megnehezíteni csapatunk dolgát a pályán.
-60.
Az elmúlt napok hőségét figyelembe véve ma meglepően hűvös az idő, mindössze körülbelül 22 fok lehet Jenbachban, és a közeli hegyek tetejét a felhők eltakarják.
-65.Üdvözöljük olvasóinkat a festői szépségű Jenbachból, ahol 18 órakor kezdődik csapatunk első nyári felkészülési mérkőzése.
#1 Wimpissinger
#17 Bicer Sinan
#12 Nagraisalovi
#8 Köchl
#11 Schöpf
#13 Meixner
#19 Flatscher
#6 Gruber Luca
#7 Krug Kevin
#3 Deutsch
#18 Kahrimanovic
1-4-4-2
Mérkőzés után

José Gomes: "Nem vagyok a mutatott játékkal maradéktalanul elégedett. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy a meccs előtti napon nagyon kemény edzésen vettek részt a játékosok, és érezni lehetett, hogy a megszokottnál fáradtabbak. Ez azonban a felkészülési időszakban teljesen normális dolog, ettől függetlenül jobb játékra számítottam. Dolgozunk tovább keményen, és várjuk a következő felkészülési mérkőzést, hiszen a mainál jóval magasabb színvonalat képviselő együttes ellen lépünk pályára kedd este"

Adatok
Online közvetítés
Összeállítások
Felállás
Edzői nyilatkozat
Képgaléria
Összefoglaló
Eredmények
2013. Június 22. 21:12  -  Szerző: Wéninger Ákos  -  
SK JENBACH - VIDEOTON FC 0-6 (0-2)
Könnyed győzelemmel kezdtük az új szezont

Önbizalom növelő győzelmet szereztünk a kemény felkészülést megszakító edzőmeccsen.

Meglepően sok néző volt kíváncsi a Vidi vendégjátékára Jenbachban, ráadásul mintegy 20 Vidi-drukker is ellátogatott a távoli Tirolba - minden elismerés megilleti őket. A kezdőcsapatban kapott helyet Mamadu, Moris Enete és Papp Máté.

Remekül kezdtük a mérkőzést, már a 3. percben megszereztük a vezetést. Kleinheisler szépen hozta sarokkal játékba Mamadut a bal szélen, aki egyből középre tekerte a labdát, ahol érkezett Lupeta, és közelről a kapuba fejelt (0-1). A gól után is mi irányítottuk a játékot, az ezúttal jobb oldali védőként játszó Oliveira rengeteget futott, és segítette a támadásokat, akár csak a túloldalon Mamadu. Sok helyzetet sikerült kialakítanunk, azonban többször is pontatlanok voltunk a befejezésnél. Zsótér több alkalommal is veszélyeztetett távoli lövéssel, azonban az újabb gólra a 42. percig várni kellett. Ekkor Oliveira ívelt kapu elé a jobb szélről, Zsótér kapásból lőtt kapura, a labda valószínűleg a hálóban kötött volna ki, de biztos, ami biztos alapon Lupeta a gólvonal előtt még beletette a lövésbe a lábát (0-2). A 43. percben Zsótér távoli bombája a felső lécen csattant.

Szünetben José Gomes lecserélte az egész csapatot, a játékot azonban ott folytattuk, ahol az első játékrész végén abbahagytuk. Gyurcsó messziről vállalkozott lövésre, a labda a felső lécről Nikolics elé pattant, csatárunk pedig a kapuba továbbította azt (0-3). A 69. percben a mérkőzés legszebb gólját láthattuk. Kovács szerzett labdát a félpályánál, majd hatalmas szólóba kezdett, végigszáguldott a hazai térfélen, majd szenzációs labdával ugratta ki Álvarezt, aki higgadtan értékesítette a ziccert (0-4). A 80. percben Stopira beadását értékesítette nagyon okosan Gyurcsó (0-5). Ezt követően rövid idő alatt három lesgólt is szereztünk. Vítor Gomes, Nikolics és Gyurcsó találtak be, de mindhárom gólt érvénytelenítette a játékvezető. A lelátóról úgy tűnt, az első két esetben jó ítéletet hozott a spori, Gyurcsó viszont mintha a védője mögül indult volna a passz pillanatában. A találkozó végeredményét Nikolics a 87. percben állította be, miután Tóth Balázs passzát vágta 17 méterről a hazai kapuba (0-6).

Könnyed győzelemmel kezdtük tehát a 2013-14-es évadot. Legközelebb kedd este 19:30-kor már egy sokkal erősebb ellenfél ellen lépünk pályára, ugyanis a román bajnok Steaua Bucuresti lesz az ellenfelünk.

MOL Vidi FC - Minden jog fenntartva
A webhely cookie-k segítségével nyújtja a szolgáltatásokat, szabja személyre a hirdetéseket és elemzi a forgalmat. Emellett a felhasználási adatokhoz a Google is hozzáférhet. A webhely használatával elfogadja a cookie-k használatát. További részletek