M.MOLVIDI.HU Teljes verzióra váltás
Hírek / Archívum
2018. Június 02. Szombat, 21:44 - Vidi.hu / Vidi.hu
Marko Nikolics: "Jó mérkőzést láthattunk"

A két vezetőedző értékelte a DVTK-Vidi bajnokit.

Marko Nikolics:

„Szerintem egy jó mérkőzést láthattunk ma. Büszke vagyok a csapatra. A teljesítménnyel lényegében elégedett vagyok, az eredménnyel természetesen nem. Sok helyzetet alakítottunk ki, a kapu előtt idegenben nem szabad ennyit hibázni. Védekezésben a hosszú labdákkal voltak gondjaink, de azt azért szeretném megjegyezni, hogy ez egy nagyon-nagyon fiatal védelem volt. Örülök annak, hogy öt fiatalunk is megkapta első perceit az NB I-ben. 1998-as, 1999-es, 2000-res, sőt, 2001-es fiatalokról van szó – Szabó Bálint talán az egész szezon legfiatalabb játékosa lett. Velünk edzenek a fiúk hétről-hétre, most bizonyíthattak a pályán is. Ahogy említettem, sok helyzetet kialakítottak, a befejezéseknél jól jött volna egy kis rutin, a párharcoknál pedig pár kiló (mosolyog – szerk.), de ez majd a jön a korral, tapasztalattal.”

A sajtótájékoztatón szóba került a csapat nyári programja is, valamint az, hogy mi lett volna az eredmény, ha a csapat rutinosabb játékosai közül többen is a pályán vannak.

„A múlt héten nagyjából már elmondtam, hogy hiszünk magunkban, nem csak focizgatni megyünk Európába. Ezt szerintem tavaly is lehetett látni, amikor a Bordeaux-on túljutva a rájátszásig jutottunk. Álmunk a jó európai szereplés, teszünk is majd érte! Mi nagyon szeretnénk nemzetközileg is sikeresek lenni. De szükségünk lenne némi segítségre is. Nézzünk körbe, gyakorlatilag mindenhol egy-két hete vége a bajnokságnak. Most június 2-a van, 20-án már edzőmeccsünk van, ez 18 nap, és közben persze már elkezdődik a felkészülés is. Gondolni kéne a labdarúgókra is! A másik témára rátérve: nehéz ezt így megmondani, ma ez volt a Videoton FC, sajnos nem sikerült nyerni. Azt szeretném elmondani, hogy többen már kisebb-nagyobb fájdalommal edzettek, játszottak az elmúlt hetekben, ma ez volt a legerősebb keret. Még egyszer mondom, alapvetően örültem a fiatalok teljesítményének.”

Fernando:

„Úgy gondolom, hogy ma játszott először úgy a csapat, ahogyan azt jövőre látni szeretném. Támadólag léptünk fel nyomást helyeztünk az ellenfélre, nagyon sok helyzetet alakítottunk ki. Magasan védekeztünk, sokat voltunk az ellenfél térfelén. Igazi csapat vagyunk, a szakmai stáb nélkül én semmire sem mennék. Köszönöm az ő munkájukat is. A klub megérdemli, hogy élvonalbeli csapata legyen."

Fotó: vidi.hu
Vissza Fel
A vidi.hu sütiket használ. Az oldal böngészésével hozzájárul a sütik használatához. További részletek