VidiShop molvidi.hu Alba Liga
2018. Október 11. 21:00  -  Wéninger Ákos   -   Fotó: molvidi.hu, mlsz.hu
Kovács István: "Görögországban és Észtországban is győzelemre játszunk"

Szerda este Fiola Attilát is köszöntötték, mivel lejátszotta 25. mérkőzését is a nemzeti csapatban.

A magyar válogatott a következő napokban két tétmérkőzést játszik a Nemzetek Ligájában. Péntek este 20.45-kor Athénban Görögország ellen, majd hétfőn szintén 20.45-kor Tallinnban, az észt válogatott ellen lép pályára a magyar nemzeti csapat, melynek keretébe ezúttal négy Vidi-játékost hívott meg Marco Rossi szövetségi kapitány.

"A keret nagyobb része - egy-két kivételtől eltekintve - ugyanaz, mint legutóbb, ez pedig abból a szempontból mindenképp könnyebbséget jelent számunkra, hogy már ismerjük az új szakmai stábot, vagyis immár sokkal kevesebb időt kellett a bemutatkozásra fordítani. A Nemzetek Ligája első két mérkőzésén felemás eredményt értünk el, hiszen kikaptunk Finnországban, majd hazai pályán sikerült legyőznünk a csoport legerősebb együttesét, Görögországot. Talán annak is köszönhetően, hogy az utolsó emlékünk egy remek hazai győzelem volt, ez a mostani hét igazán jól telt el a válogatott edzőtáborában. A felkészülésünket is megkönnyítette az, hogy immár van személyes tapasztalatunk a görög válogatottról, azzal azonban tisztában vagyunk, hogy péntek este Athénban, ahol vélhetően több tízezer hazai drukker lesz a stadionban, teljesen más meccs vár ránk, mint legutóbb Budapesten. A Vidivel a nyáron az AEK Athén ellen már megtapasztaltuk, milyen érzés is úgy pályára lépni, hogy a lelátók tele vannak fanatikus görög szurkolókkal. Ugyanakkor abban is biztosak vagyunk, hogy sokan kísérnek el bennünket Magyarországról, mi pedig értük is, valamint az otthon lévő szurkolóinkért is szeretnénk minél jobb eredményt elérni. Úgy gondolom, hazai pályán sokkal veszélyesebben, bátrabban fog játszani Görögország, mint tette azt Budapesten, ahol olyan érzésem volt, főleg az első félidőben, hogy egy kicsit lebecsültek bennünket. Az észtekkel egyelőre még nem foglalkoztunk, előbb a görögök elleni akadályt kell sikeresen vennünk, ezt követően lesz egy kis időnk arra, hogy felkészüljünk a hétfő esti, tallinni meccsre is. Sportemberek vagyunk, így nem is lehet más a célunk, mint az, hogy a két idegenbeli meccsen a lehető legtöbb pontot, azaz hatot szerezzünk. Nyilván aztán alakulhat úgy a mérkőzés, hogy adott esetben mondjuk egy athéni döntetlennel is elégedettek lehetünk, de előre biztos, hogy nem írnám alá a görögök ellen az 1 pontot idegenben" - nyilatkozta honlapunknak Kovács István.

A magyar válogatott részére szerda délelőtt nem volt edzés, délután pedig a taktikai elemeket gyakorolták a csapattagok, akik közül továbbra is mindenki Marco Rossi szövetségi kapitány rendelkezésére áll. A kora esti tréninget követő vacsora előtt dr. Vági Márton főtitkár köszöntött 3 játékost, akik 25 mérkőzésen léptek eddig pályára az A-válogatottban: Nagy Ádámot, Fiola Attilát és Lovrencsics Gergőt (az alábbi képen balról jobbra). 


 

Megvan már a jegy az Európa Liga csoportkörre? Jegyinformációk itt!
 
MOL Vidi FC - Minden jog fenntartva
A webhely cookie-k segítségével nyújtja a szolgáltatásokat, szabja személyre a hirdetéseket és elemzi a forgalmat. Emellett a felhasználási adatokhoz a Google is hozzáférhet. A webhely használatával elfogadja a cookie-k használatát. További részletek