VidiShop molvidi.hu Alba Liga
2019. Május 26. 15:00  -  Molvidi.hu
Közös ebéddel zárták az évet a kupagyőztesek

Remek szezon van a csapat mögött, következik a megérdemelt pihenés.

A hagyományokhoz híven a 2018/2019-es szezont is egy közös csapatétkezéssel zárták a keret tagjai és a szakmai stáb. Az ebédről voltak ugyan igazolt hiányzók – többen az NB III-as csapat mérkőzésén vettek részt, Marko Scsepovics pedig például a legjobb barátja esküvőjére volt hivatalos, mint tanú -, de így is remek hangulatban zajlott a találkozó.

Először Juhász Roland és Huszti Szabolcs új haja (illetve annak hiánya, hiszen egy fogadásról volt szó!) keltett feltűnést, majd Marko Nikolics köszönte meg az egész csapatnak és a stábnak az éves munkát, valamint elmondta, nagyon büszke a csapatra, megérdemlik a pihenést és élvezzék ezt a pár napot. Ezt követően Kovács Zoltán sportigazgató kiosztotta a csapatnak a bajnoki ezüstérmeket.

Az 57 tétmérkőzést magában foglaló szezont követően a labdarúgókra most nagyjából két hét pihenő vár, majd a megszokott orvosi és erőnléti felmérésekkel kezdődik a felkészülés az előttünk álló feladatokra. 

MOL Vidi FC - Minden jog fenntartva
A webhely cookie-k segítségével nyújtja a szolgáltatásokat, szabja személyre a hirdetéseket és elemzi a forgalmat. Emellett a felhasználási adatokhoz a Google is hozzáférhet. A webhely használatával elfogadja a cookie-k használatát. További részletek