VidiShop molvidi.hu Alba Liga
2018. November 05. 14:23  -  Guber Péter   -   Fotó: molvidi.hu
UTÁNPÓTLÁS
Jól hangolt a hétvégi rangadóra a Vidi U19

Toldi Gábor tanítványai a Paksot verték és a dobogóról várják az eddig mindössze 1 gólt kapó Vasas elleni rangadót. Több mint egy év után kapott ki az U15. Utánpótlás-eredmények.

Egyedül a Vidi leány U16-os csapata nem volt érdekelt bajnoki fordulóban a hétvége folyamán, minden más utánpótlás-együttesünk pályára lépett és túlnyomórészt szép sikereket ért el.

U19 II. osztály 11. forduló
2018. november 3. Paksi FC - MOL Vidi FC 0-5 (0-1)
Korai vezetés után nagy különbségű győzelemmel tért haza Paksról a Vidi U19. Toldi Gábor csapata tartja a 3 pontos különbséget a tabellán az éllovas, de első bekapott gólját a hétvégén elszenvedő Vasas mögött és továbbra is a 3. Szombaton éppen az angyalföldiek érkeznek Sóstóra.

U17 II. osztály 11. forduló
2018. november 3. MOL Vidi FC - Zalaegerszegi TE 4-3 (2-2)
Roppant fordulatos mérkőzésen tartotta itthon a három pontot Simek Péter gárdája. Az U17 6 perc alatt két gólt lőtt és egyet kapott a 23. és a 29. minutumok között, majd ismét egyenlíteni tudott a vendégcsapat. Vida és Kökény találataival húztunk el a második játékrészben, amelyet már csak szépíteni tudott a zalai együttes. A mieink felléptek a dobogóra, hétvégén a 11. Paks otthonába látogatnak.

U16 II. osztály 11. forduló
2018. november 3. MOL Vidi FC - Zalaegerszegi TE 4-1 (2-1)
Az eggyel fiatalabbak is sikerrel vették a ZTE jelentette akadályt, miután a 37. percben másodjára és végleg megszerezték a vezetést, Fogas révén. A második játékrészben a különbség tovább nőtt, így az 5. helyre fellépő Vidi egy esetleges hétvégi, paksi sikerrel akár a dobogót is elérheti majd.

U15 I. osztály 11. forduló
2018. november 3. Puskás Akadémia FC - MOL Vidi FC 3-1 (0-1)
Utoljára 2017. október 21-én fordult elő U15-ös (akkor még U14-es) csapatunkkal, hogy alulmaradjon egy bajnokin, azaz több mint egy esztendeje veretlen volt már a Nagy Lajos és Horváth Zoltán edzette csapat. Az előző idényben az utolsó fordulóig a PAFC-cal futottunk versenyt a bajnoki címért és ebben a szezonban is a felcsútiakhoz hasonlóan szerepeltünk, most azonban alulmaradtunk a rangadón. Petres az első félidőben vezetéshez juttatta a Vidit, de a második játékrészben háromszor is ünnepelhetett a hazai gárda, így lépéselőnybe került a tabellán. Hétvégén a 8. Vasas jön Sóstóra.

U14 I. osztály 11. forduló
2018. november 3. Puskás Akadémia FC - MOL Vidi FC 6-0 (2-0)
Jóval simább vereséget szenvedett az U14, amely a 12. helyre csúszott vissza a tabellán, a 12. percig volt csak 0-0, azt követően egyre inkább ellépett a PAFC. Legközelebb az 5. helyezett Vasas ellen lesz lehetőség a javításra, szombaton.

Női labdarúgás

Leány U19 Kiemelt csoport 7. forduló
2018. október 30. MOL Vidi FC - MTK Hungária 0-5 (0-0)
Sajnos érvényesítette a papírformát a Vidi női csapata ellen az éllovas MTK. Gajdóczi Tibor együttese 51 percig tartotta magát, de aztán megtört a jég és végül 0-5 lett a végeredmény. A mieink most 7.-ek, míg a fővárosiak 79-4-es gólkülönbséggel jókora előnyben vannak a tabella élén. November 18-án a 3. ETO lesz az ellenfél.

Leány U14 Észak-nyugati csoport 6. forduló
2018. november 4. MOL Vidi FC - Balatonfüredi FC 2-0 (0-0)
Megszerezte fennállása első pontjait a MOL Vidi FC leány U14-es csapata, amely a nyáron jött létre. A szintén 0 pontos Balatonfüred legyőzése egyben azt is jelenti, hogy elmozdult a tabella utolsó helyéről Fekete Csaba együttese, a történelmi első siker gólszerzői pedig Bognár Petra és Kuchta Dóra lettek. November 18-án a Haladás otthonában zárul az őszi idény.

MOL Vidi FC - Minden jog fenntartva
A webhely cookie-k segítségével nyújtja a szolgáltatásokat, szabja személyre a hirdetéseket és elemzi a forgalmat. Emellett a felhasználási adatokhoz a Google is hozzáférhet. A webhely használatával elfogadja a cookie-k használatát. További részletek