VidiShop molvidi.hu Alba Liga
590Álvaro Brachi Barcelonában látta meg a napvilágot, első jelentősebb klubja a Real Betis volt, amelynek B-csapatában 2005 és 2007 között szerepelt. 24 évesen csatlakozott a ciprusi Anorthosis Famagustához, amelyet a 2010-2011-es idényben 24 bajnoki meccsen lépett pályára, de szerepelt együttesével az Európa Liga selejtezőjében is két meccsen, illetve 6 kupameccsen.

Brachira karrierje elején inkább még a középpályán számítottak edzői, ám később a hátvédsorba került, és jelenleg már ott csillogtatja képességeit. A Vidihez 2011 nyarán igazolt, és azonnal a kezdőben számítottak rá. Megoldást jelentett a jobb oldali védő posztján, de a sokoldalú játékos - ha a helyzet úgy kívánta - remekül megállta a helyét a védelem több más pontján is.

Része volt a 2011-2012-es szezonban ezüstérmet szerző és Ligakupát nyerő gárdának, majd alapembere volt az Európa Ligában a csoportkörig menetelő együttes hátsó alakzatának. 2015 nyarán a szlovén Domzaléba igazolt.Álvaro RodríguezBrachi1Álvaro Brachi1986-01-06Flamenco, mindent ami jóGazpachoSörFiammal és a feleségemmel töltött idő.2Trabzonspor elleni meccsIniestaFacebookSpanyol, angol, portugálBrachi01MOL Vidi I76179player_2706_590.jpgplayer_2706_590.pngplayer_2706_590.pngSevillaVédő2018-201912270679Videoton FC01Álvaro Rodríguez BrachiArray
(
    [0] => Array
        (
            [id] => 18
            [name] => spanyol
            [flag_img] => flag_18.jpg
        )

)
spanyolflag_18.jpg32Array
(
    [0] => Array
        (
            [seid] => 46
            [name] => 2014-2015
            [competitions] => Array
                (
                    [0] => Array
                        (
                            [compid] => 135
                            [name] => OTP Bank Liga NB I
                            [comptid] => 1
                            [age_group_name] => MOL Vidi I
                            [stats] => Array
                                (
                                    [seasonname] => 2014-2015
                                    [competitionname] => NB I
                                    [tmid] => 1729
                                    [pid] => 590
                                    [number] => 2
                                    [img] => player_1729_590.jpg
                                    [img_portrait] => player_1729_590.png
                                    [img_full_body] => player_1729_590.png
                                    [img_list] => player_1729_590.png
                                    [height] => 179
                                    [weight] => 76
                                    [ppid] => 2
                                    [start_nb1_match_count] => 0
                                    [start_nb1_goals] => 0
                                    [brought_goals] => 0
                                    [brought_yellow_cards] => 0
                                    [brought_red_cards] => 0
                                    [children_nat_team] => 
                                    [brought_played_min] => -1
                                    [brought_played_starter] => -1
                                    [brought_played_bench] => -1
                                    [active] => 1
                                    [loan] => 0
                                    [played_min] => 508
                                    [played_matches_count] => 7
                                    [played_first_count] => 5
                                    [played_change_count] => 2
                                    [goals_count] => 0
                                    [yellow_cards_count] => 2
                                    [red_cards_count] => 0
                                    [goals_avarage] => 0
                                    [goals_persec] => 0
                                )

                        )

                    [1] => Array
                        (
                            [compid] => 146
                            [name] => Magyar Kupa
                            [comptid] => 2
                            [age_group_name] => MOL Vidi I
                            [stats] => Array
                                (
                                    [seasonname] => 2014-2015
                                    [competitionname] => Magyar Kupa
                                    [tmid] => 1800
                                    [pid] => 590
                                    [number] => 2
                                    [img] => player_1800_590.jpg
                                    [img_portrait] => player_1800_590.png
                                    [img_full_body] => 
                                    [img_list] => player_1800_590.png
                                    [height] => 179
                                    [weight] => 75
                                    [ppid] => 2
                                    [start_nb1_match_count] => 0
                                    [start_nb1_goals] => 0
                                    [brought_goals] => 0
                                    [brought_yellow_cards] => 0
                                    [brought_red_cards] => 0
                                    [children_nat_team] => 
                                    [brought_played_min] => -1
                                    [brought_played_starter] => -1
                                    [brought_played_bench] => -1
                                    [active] => 1
                                    [loan] => 0
                                    [played_min] => 283
                                    [played_matches_count] => 3
                                    [played_first_count] => 3
                                    [played_change_count] => 0
                                    [goals_count] => 0
                                    [yellow_cards_count] => 1
                                    [red_cards_count] => 0
                                    [goals_avarage] => 0
                                    [goals_persec] => 0
                                )

                        )

                    [2] => Array
                        (
                            [compid] => 148
                            [name] => Ligakupa
                            [comptid] => 3
                            [age_group_name] => MOL Vidi I
                            [stats] => Array
                                (
                                    [seasonname] => 2014-2015
                                    [competitionname] => Ligakupa
                                    [tmid] => 1806
                                    [pid] => 590
                                    [number] => 2
                                    [img] => player_1806_590.jpg
                                    [img_portrait] => player_1806_590.png
                                    [img_full_body] => player_1806_590.png
                                    [img_list] => player_1806_590.png
                                    [height] => 179
                                    [weight] => 75
                                    [ppid] => 2
                                    [start_nb1_match_count] => 0
                                    [start_nb1_goals] => 0
                                    [brought_goals] => 0
                                    [brought_yellow_cards] => 0
                                    [brought_red_cards] => 0
                                    [children_nat_team] => 
                                    [brought_played_min] => -1
                                    [brought_played_starter] => -1
                                    [brought_played_bench] => -1
                                    [active] => 1
                                    [loan] => 0
                                    [played_min] => 683
                                    [played_matches_count] => 8
                                    [played_first_count] => 7
                                    [played_change_count] => 1
                                    [goals_count] => 0
                                    [yellow_cards_count] => 1
                                    [red_cards_count] => 0
                                    [goals_avarage] => 0
                                    [goals_persec] => 0
                                )

                        )

                    [3] => Array
                        (
                            [compid] => 249
                            [name] => NB III Közép-csoport
                            [comptid] => 1
                            [age_group_name] => MOL Vidi II
                            [stats] => Array
                                (
                                    [seasonname] => 2014-2015
                                    [competitionname] => NB III
                                    [tmid] => 
                                    [pid] => 
                                    [number] => 
                                    [img] => 
                                    [img_portrait] => 
                                    [img_full_body] => 
                                    [img_list] => 
                                    [height] => 
                                    [weight] => 
                                    [ppid] => 
                                    [start_nb1_match_count] => 
                                    [start_nb1_goals] => 
                                    [brought_goals] => 
                                    [brought_yellow_cards] => 
                                    [brought_red_cards] => 
                                    [children_nat_team] => 
                                    [brought_played_min] => 
                                    [brought_played_starter] => 
                                    [brought_played_bench] => 
                                    [active] => 
                                    [loan] => 
                                    [played_min] => 90
                                    [played_matches_count] => 1
                                    [played_first_count] => 1
                                    [played_change_count] => 0
                                    [goals_count] => 0
                                    [yellow_cards_count] => 0
                                    [red_cards_count] => 0
                                    [goals_avarage] => 0
                                    [goals_persec] => 0
                                )

                        )

                )

        )

    [1] => Array
        (
            [seid] => 16
            [name] => 2013-2014
            [competitions] => Array
                (
                    [0] => Array
                        (
                            [compid] => 86
                            [name] => OTP Bank Liga NB I
                            [comptid] => 1
                            [age_group_name] => MOL Vidi I
                            [stats] => Array
                                (
                                    [seasonname] => 2013-2014
                                    [competitionname] => NB I
                                    [tmid] => 1043
                                    [pid] => 590
                                    [number] => 2
                                    [img] => player_1043_590.jpg
                                    [img_portrait] => player_1043_590.png
                                    [img_full_body] => player_1043_590.png
                                    [img_list] => player_1043_590.png
                                    [height] => 179
                                    [weight] => 75
                                    [ppid] => 2
                                    [start_nb1_match_count] => 0
                                    [start_nb1_goals] => 0
                                    [brought_goals] => 0
                                    [brought_yellow_cards] => 0
                                    [brought_red_cards] => 0
                                    [children_nat_team] => 
                                    [brought_played_min] => -1
                                    [brought_played_starter] => -1
                                    [brought_played_bench] => -1
                                    [active] => 1
                                    [loan] => 0
                                    [played_min] => 807
                                    [played_matches_count] => 9
                                    [played_first_count] => 9
                                    [played_change_count] => 0
                                    [goals_count] => 0
                                    [yellow_cards_count] => 1
                                    [red_cards_count] => 0
                                    [goals_avarage] => 0
                                    [goals_persec] => 0
                                )

                        )

                    [1] => Array
                        (
                            [compid] => 100
                            [name] => Magyar Kupa
                            [comptid] => 2
                            [age_group_name] => MOL Vidi I
                            [stats] => Array
                                (
                                    [seasonname] => 2013-2014
                                    [competitionname] => Magyar Kupa
                                    [tmid] => 1207
                                    [pid] => 590
                                    [number] => 2
                                    [img] => player_1207_590.jpg
                                    [img_portrait] => player_1207_590.png
                                    [img_full_body] => player_1207_590.png
                                    [img_list] => player_1207_590.png
                                    [height] => 179
                                    [weight] => 75
                                    [ppid] => 2
                                    [start_nb1_match_count] => 0
                                    [start_nb1_goals] => 0
                                    [brought_goals] => 0
                                    [brought_yellow_cards] => 0
                                    [brought_red_cards] => 0
                                    [children_nat_team] => 
                                    [brought_played_min] => -1
                                    [brought_played_starter] => -1
                                    [brought_played_bench] => -1
                                    [active] => 1
                                    [loan] => 0
                                    [played_min] => 190
                                    [played_matches_count] => 2
                                    [played_first_count] => 2
                                    [played_change_count] => 0
                                    [goals_count] => 0
                                    [yellow_cards_count] => 0
                                    [red_cards_count] => 0
                                    [goals_avarage] => 0
                                    [goals_persec] => 0
                                )

                        )

                    [2] => Array
                        (
                            [compid] => 93
                            [name] => Ligakupa
                            [comptid] => 3
                            [age_group_name] => MOL Vidi I
                            [stats] => Array
                                (
                                    [seasonname] => 2013-2014
                                    [competitionname] => Ligakupa
                                    [tmid] => 1107
                                    [pid] => 590
                                    [number] => 2
                                    [img] => player_1107_590.jpg
                                    [img_portrait] => player_1107_590.png
                                    [img_full_body] => player_1107_590.png
                                    [img_list] => player_1107_590.png
                                    [height] => 179
                                    [weight] => 75
                                    [ppid] => 2
                                    [start_nb1_match_count] => 0
                                    [start_nb1_goals] => 0
                                    [brought_goals] => 0
                                    [brought_yellow_cards] => 0
                                    [brought_red_cards] => 0
                                    [children_nat_team] => 
                                    [brought_played_min] => -1
                                    [brought_played_starter] => -1
                                    [brought_played_bench] => -1
                                    [active] => 1
                                    [loan] => 0
                                    [played_min] => 714
                                    [played_matches_count] => 8
                                    [played_first_count] => 8
                                    [played_change_count] => 0
                                    [goals_count] => 1
                                    [yellow_cards_count] => 2
                                    [red_cards_count] => 0
                                    [goals_avarage] => 0
                                    [goals_persec] => 714
                                )

                        )

                    [3] => Array
                        (
                            [compid] => 90
                            [name] => NB III Közép-csoport
                            [comptid] => 1
                            [age_group_name] => MOL Vidi II
                            [stats] => Array
                                (
                                    [seasonname] => 2013-2014
                                    [competitionname] => NB III
                                    [tmid] => 
                                    [pid] => 
                                    [number] => 
                                    [img] => 
                                    [img_portrait] => 
                                    [img_full_body] => 
                                    [img_list] => 
                                    [height] => 
                                    [weight] => 
                                    [ppid] => 
                                    [start_nb1_match_count] => 
                                    [start_nb1_goals] => 
                                    [brought_goals] => 
                                    [brought_yellow_cards] => 
                                    [brought_red_cards] => 
                                    [children_nat_team] => 
                                    [brought_played_min] => 
                                    [brought_played_starter] => 
                                    [brought_played_bench] => 
                                    [active] => 
                                    [loan] => 
                                    [played_min] => 90
                                    [played_matches_count] => 1
                                    [played_first_count] => 1
                                    [played_change_count] => 0
                                    [goals_count] => 0
                                    [yellow_cards_count] => 0
                                    [red_cards_count] => 0
                                    [goals_avarage] => 0
                                    [goals_persec] => 0
                                )

                        )

                )

        )

    [2] => Array
        (
            [seid] => 15
            [name] => 2012-2013
            [competitions] => Array
                (
                    [0] => Array
                        (
                            [compid] => 70
                            [name] => OTP Bank Liga NB I
                            [comptid] => 1
                            [age_group_name] => MOL Vidi I
                            [stats] => Array
                                (
                                    [seasonname] => 2012-2013
                                    [competitionname] => NB I
                                    [tmid] => 833
                                    [pid] => 590
                                    [number] => 2
                                    [img] => player_833_590.jpg
                                    [img_portrait] => player_833_590.png
                                    [img_full_body] => player_833_590.png
                                    [img_list] => player_833_590.png
                                    [height] => 179
                                    [weight] => 75
                                    [ppid] => 2
                                    [start_nb1_match_count] => 0
                                    [start_nb1_goals] => 0
                                    [brought_goals] => 0
                                    [brought_yellow_cards] => 0
                                    [brought_red_cards] => 0
                                    [children_nat_team] => 
                                    [brought_played_min] => -1
                                    [brought_played_starter] => -1
                                    [brought_played_bench] => -1
                                    [active] => 1
                                    [loan] => 0
                                    [played_min] => 1698
                                    [played_matches_count] => 19
                                    [played_first_count] => 19
                                    [played_change_count] => 0
                                    [goals_count] => 1
                                    [yellow_cards_count] => 6
                                    [red_cards_count] => 0
                                    [goals_avarage] => 0
                                    [goals_persec] => 1698
                                )

                        )

                    [1] => Array
                        (
                            [compid] => 81
                            [name] => Magyar Kupa
                            [comptid] => 2
                            [age_group_name] => MOL Vidi I
                            [stats] => Array
                                (
                                    [seasonname] => 2012-2013
                                    [competitionname] => Magyar Kupa
                                    [tmid] => 961
                                    [pid] => 590
                                    [number] => 2
                                    [img] => player_961_590.jpg
                                    [img_portrait] => player_961_590.png
                                    [img_full_body] => player_961_590.png
                                    [img_list] => player_961_590.png
                                    [height] => 179
                                    [weight] => 75
                                    [ppid] => 2
                                    [start_nb1_match_count] => 0
                                    [start_nb1_goals] => 0
                                    [brought_goals] => 0
                                    [brought_yellow_cards] => 0
                                    [brought_red_cards] => 0
                                    [children_nat_team] => 
                                    [brought_played_min] => -1
                                    [brought_played_starter] => -1
                                    [brought_played_bench] => -1
                                    [active] => 1
                                    [loan] => 0
                                    [played_min] => 278
                                    [played_matches_count] => 3
                                    [played_first_count] => 3
                                    [played_change_count] => 0
                                    [goals_count] => 1
                                    [yellow_cards_count] => 1
                                    [red_cards_count] => 0
                                    [goals_avarage] => 0
                                    [goals_persec] => 278
                                )

                        )

                    [2] => Array
                        (
                            [compid] => 80
                            [name] => Ligakupa
                            [comptid] => 3
                            [age_group_name] => MOL Vidi I
                            [stats] => Array
                                (
                                    [seasonname] => 2012-2013
                                    [competitionname] => Ligakupa
                                    [tmid] => 953
                                    [pid] => 590
                                    [number] => 2
                                    [img] => player_953_590.jpg
                                    [img_portrait] => player_953_590.png
                                    [img_full_body] => player_953_590.png
                                    [img_list] => player_953_590.png
                                    [height] => 179
                                    [weight] => 75
                                    [ppid] => 2
                                    [start_nb1_match_count] => 0
                                    [start_nb1_goals] => 0
                                    [brought_goals] => 0
                                    [brought_yellow_cards] => 0
                                    [brought_red_cards] => 0
                                    [children_nat_team] => 
                                    [brought_played_min] => -1
                                    [brought_played_starter] => -1
                                    [brought_played_bench] => -1
                                    [active] => 1
                                    [loan] => 0
                                    [played_min] => 453
                                    [played_matches_count] => 5
                                    [played_first_count] => 5
                                    [played_change_count] => 0
                                    [goals_count] => 0
                                    [yellow_cards_count] => 1
                                    [red_cards_count] => 1
                                    [goals_avarage] => 0
                                    [goals_persec] => 0
                                )

                        )

                    [3] => Array
                        (
                            [compid] => 69
                            [name] => UEFA Európa Liga
                            [comptid] => 5
                            [age_group_name] => MOL Vidi I
                            [stats] => Array
                                (
                                    [seasonname] => 2012-2013
                                    [competitionname] => UEFA Európa Liga
                                    [tmid] => 
                                    [pid] => 
                                    [number] => 
                                    [img] => 
                                    [img_portrait] => 
                                    [img_full_body] => 
                                    [img_list] => 
                                    [height] => 
                                    [weight] => 
                                    [ppid] => 
                                    [start_nb1_match_count] => 
                                    [start_nb1_goals] => 
                                    [brought_goals] => 
                                    [brought_yellow_cards] => 
                                    [brought_red_cards] => 
                                    [children_nat_team] => 
                                    [brought_played_min] => 
                                    [brought_played_starter] => 
                                    [brought_played_bench] => 
                                    [active] => 
                                    [loan] => 
                                    [played_min] => 1014
                                    [played_matches_count] => 11
                                    [played_first_count] => 11
                                    [played_change_count] => 0
                                    [goals_count] => 0
                                    [yellow_cards_count] => 1
                                    [red_cards_count] => 0
                                    [goals_avarage] => 0
                                    [goals_persec] => 0
                                )

                        )

                    [4] => Array
                        (
                            [compid] => 67
                            [name] => Szuperkupa-döntő
                            [comptid] => 6
                            [age_group_name] => MOL Vidi I
                            [stats] => Array
                                (
                                    [seasonname] => 2012-2013
                                    [competitionname] => Szuperkupa
                                    [tmid] => 
                                    [pid] => 
                                    [number] => 
                                    [img] => 
                                    [img_portrait] => 
                                    [img_full_body] => 
                                    [img_list] => 
                                    [height] => 
                                    [weight] => 
                                    [ppid] => 
                                    [start_nb1_match_count] => 
                                    [start_nb1_goals] => 
                                    [brought_goals] => 
                                    [brought_yellow_cards] => 
                                    [brought_red_cards] => 
                                    [children_nat_team] => 
                                    [brought_played_min] => 
                                    [brought_played_starter] => 
                                    [brought_played_bench] => 
                                    [active] => 
                                    [loan] => 
                                    [played_min] => 34
                                    [played_matches_count] => 1
                                    [played_first_count] => 0
                                    [played_change_count] => 1
                                    [goals_count] => 0
                                    [yellow_cards_count] => 0
                                    [red_cards_count] => 0
                                    [goals_avarage] => 0
                                    [goals_persec] => 0
                                )

                        )

                )

        )

    [3] => Array
        (
            [seid] => 14
            [name] => 2011-2012
            [competitions] => Array
                (
                    [0] => Array
                        (
                            [compid] => 48
                            [name] => OTP Bank Liga NB I
                            [comptid] => 1
                            [age_group_name] => MOL Vidi I
                            [stats] => Array
                                (
                                    [seasonname] => 2011-2012
                                    [competitionname] => NB I
                                    [tmid] => 604
                                    [pid] => 590
                                    [number] => 2
                                    [img] => player_604_590.jpg
                                    [img_portrait] => player_604_590.png
                                    [img_full_body] => 
                                    [img_list] => player_604_590.png
                                    [height] => 179
                                    [weight] => 75
                                    [ppid] => 2
                                    [start_nb1_match_count] => 0
                                    [start_nb1_goals] => 0
                                    [brought_goals] => 0
                                    [brought_yellow_cards] => 0
                                    [brought_red_cards] => 0
                                    [children_nat_team] => 
                                    [brought_played_min] => -1
                                    [brought_played_starter] => -1
                                    [brought_played_bench] => -1
                                    [active] => 1
                                    [loan] => 0
                                    [played_min] => 1802
                                    [played_matches_count] => 20
                                    [played_first_count] => 20
                                    [played_change_count] => 0
                                    [goals_count] => 1
                                    [yellow_cards_count] => 6
                                    [red_cards_count] => 1
                                    [goals_avarage] => 0
                                    [goals_persec] => 1802
                                )

                        )

                    [1] => Array
                        (
                            [compid] => 64
                            [name] => Magyar Kupa
                            [comptid] => 2
                            [age_group_name] => MOL Vidi I
                            [stats] => Array
                                (
                                    [seasonname] => 2011-2012
                                    [competitionname] => Magyar Kupa
                                    [tmid] => 
                                    [pid] => 
                                    [number] => 
                                    [img] => 
                                    [img_portrait] => 
                                    [img_full_body] => 
                                    [img_list] => 
                                    [height] => 
                                    [weight] => 
                                    [ppid] => 
                                    [start_nb1_match_count] => 
                                    [start_nb1_goals] => 
                                    [brought_goals] => 
                                    [brought_yellow_cards] => 
                                    [brought_red_cards] => 
                                    [children_nat_team] => 
                                    [brought_played_min] => 
                                    [brought_played_starter] => 
                                    [brought_played_bench] => 
                                    [active] => 
                                    [loan] => 
                                    [played_min] => 589
                                    [played_matches_count] => 7
                                    [played_first_count] => 7
                                    [played_change_count] => 0
                                    [goals_count] => 0
                                    [yellow_cards_count] => 2
                                    [red_cards_count] => 0
                                    [goals_avarage] => 0
                                    [goals_persec] => 0
                                )

                        )

                    [2] => Array
                        (
                            [compid] => 55
                            [name] => Ligakupa
                            [comptid] => 3
                            [age_group_name] => MOL Vidi I
                            [stats] => Array
                                (
                                    [seasonname] => 2011-2012
                                    [competitionname] => Ligakupa
                                    [tmid] => 
                                    [pid] => 
                                    [number] => 
                                    [img] => 
                                    [img_portrait] => 
                                    [img_full_body] => 
                                    [img_list] => 
                                    [height] => 
                                    [weight] => 
                                    [ppid] => 
                                    [start_nb1_match_count] => 
                                    [start_nb1_goals] => 
                                    [brought_goals] => 
                                    [brought_yellow_cards] => 
                                    [brought_red_cards] => 
                                    [children_nat_team] => 
                                    [brought_played_min] => 
                                    [brought_played_starter] => 
                                    [brought_played_bench] => 
                                    [active] => 
                                    [loan] => 
                                    [played_min] => 342
                                    [played_matches_count] => 6
                                    [played_first_count] => 5
                                    [played_change_count] => 1
                                    [goals_count] => 0
                                    [yellow_cards_count] => 0
                                    [red_cards_count] => 0
                                    [goals_avarage] => 0
                                    [goals_persec] => 0
                                )

                        )

                    [3] => Array
                        (
                            [compid] => 49
                            [name] => Szuperkupa-döntő
                            [comptid] => 6
                            [age_group_name] => MOL Vidi I
                            [stats] => Array
                                (
                                    [seasonname] => 2011-2012
                                    [competitionname] => Szuperkupa-döntő
                                    [tmid] => 
                                    [pid] => 
                                    [number] => 
                                    [img] => 
                                    [img_portrait] => 
                                    [img_full_body] => 
                                    [img_list] => 
                                    [height] => 
                                    [weight] => 
                                    [ppid] => 
                                    [start_nb1_match_count] => 
                                    [start_nb1_goals] => 
                                    [brought_goals] => 
                                    [brought_yellow_cards] => 
                                    [brought_red_cards] => 
                                    [children_nat_team] => 
                                    [brought_played_min] => 
                                    [brought_played_starter] => 
                                    [brought_played_bench] => 
                                    [active] => 
                                    [loan] => 
                                    [played_min] => 90
                                    [played_matches_count] => 1
                                    [played_first_count] => 1
                                    [played_change_count] => 0
                                    [goals_count] => 0
                                    [yellow_cards_count] => 0
                                    [red_cards_count] => 0
                                    [goals_avarage] => 0
                                    [goals_persec] => 0
                                )

                        )

                    [4] => Array
                        (
                            [compid] => 50
                            [name] => BL-selejtező
                            [comptid] => 7
                            [age_group_name] => MOL Vidi I
                            [stats] => Array
                                (
                                    [seasonname] => 2011-2012
                                    [competitionname] => BL-selejtező
                                    [tmid] => 
                                    [pid] => 
                                    [number] => 
                                    [img] => 
                                    [img_portrait] => 
                                    [img_full_body] => 
                                    [img_list] => 
                                    [height] => 
                                    [weight] => 
                                    [ppid] => 
                                    [start_nb1_match_count] => 
                                    [start_nb1_goals] => 
                                    [brought_goals] => 
                                    [brought_yellow_cards] => 
                                    [brought_red_cards] => 
                                    [children_nat_team] => 
                                    [brought_played_min] => 
                                    [brought_played_starter] => 
                                    [brought_played_bench] => 
                                    [active] => 
                                    [loan] => 
                                    [played_min] => 180
                                    [played_matches_count] => 2
                                    [played_first_count] => 2
                                    [played_change_count] => 0
                                    [goals_count] => 0
                                    [yellow_cards_count] => 1
                                    [red_cards_count] => 0
                                    [goals_avarage] => 0
                                    [goals_persec] => 0
                                )

                        )

                )

        )

)
Array
#2
Álvaro Brachi
Védő
Spanyol
179 cm / 76 kg
Teljes név: Álvaro Rodríguez Brachi
Született: Sevilla , 1986.01.06.
Vidi Összes
Meccsek (csere) 7 (2) 7 (2) 3 (0) 3 (0) 8 (1) 8 (1) 1 (0) 1 (0) 9 (0) 9 (0) 2 (0) 2 (0) 8 (0) 8 (0) 1 (0) 1 (0) 19 (0) 19 (0) 3 (0) 3 (0) 5 (0) 5 (0) 11 (0) 11 (0) 1 (1) 1 (1) 20 (0) 20 (0) 7 (0) 7 (0) 6 (1) 6 (1) 1 (0) 1 (0) 2 (0) 2 (0)
Játszott percek 508 508 283 283 683 683 90 90 807 807 190 190 714 714 90 90 1698 1698 278 278 453 453 1014 1014 34 34 1802 1802 589 589 342 342 90 90 180 180
Gólok 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 1 0 0 1 1 1 1 0 0 0 0 0 0 1 1 0 0 0 0 0 0 0 0
Sárga lapok 2 2 1 1 1 1 0 0 1 1 0 0 2 2 0 0 6 6 1 1 1 1 1 1 0 0 6 6 2 2 0 0 0 0 1 1
Piros lapok 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 1 0 0 0 0 1 1 0 0 0 0 0 0 0 0
Álvaro Brachi Barcelonában látta meg a napvilágot, első jelentősebb klubja a Real Betis volt, amelynek B-csapatában 2005 és 2007 között szerepelt. 24 évesen csatlakozott a ciprusi Anorthosis Famagustához, amelyet a 2010-2011-es idényben 24 bajnoki meccsen lépett pályára, de szerepelt együttesével az Európa Liga selejtezőjében is két meccsen, illetve 6 kupameccsen. Brachira karrierje elején inkább még a középpályán számítottak edzői, ám később a hátvédsorba került, és jelenleg már ott csillogtatja képességeit. A Vidihez 2011 nyarán igazolt, és azonnal a kezdőben számítottak rá. Megoldást jelentett a jobb oldali védő posztján, de a sokoldalú játékos - ha a helyzet úgy kívánta - remekül megállta a helyét a védelem több más pontján is. Része volt a 2011-2012-es szezonban ezüstérmet szerző és Ligakupát nyerő gárdának, majd alapembere volt az Európa Ligában a csoportkörig menetelő együttes hátsó alakzatának. 2015 nyarán a szlovén Domzaléba igazolt.
Képgaléria
Legutóbbi videója
Látványos játék, négy Vidi gól az Eger FC ellen
Videó @ 2013. Március 09.
2853
Kapcsolódó hírek
Kedvencek Étel, amit kedvelek: Gazpacho Ital, amit kedvelek: Sör Zenestílus, együttes, amelyet kedvelek: Flamenco, mindent ami jó Legemlékezetesebb mérkőzésem Trabzonspor elleni meccs A világ labdarúgásában az a játékos, akit nagyon sokra tartok: Iniesta Szabadidős tevékenység, ami kikapcsolódást jelent számomra: Fiammal és a feleségemmel töltött idő. A közösségi oldal, amit aktívan használok: Facebook A nyelvek, amelyeken beszélek: Spanyol, angol, portugál
MOL Vidi FC - Minden jog fenntartva
A webhely cookie-k segítségével nyújtja a szolgáltatásokat, szabja személyre a hirdetéseket és elemzi a forgalmat. Emellett a felhasználási adatokhoz a Google is hozzáférhet. A webhely használatával elfogadja a cookie-k használatát. További részletek